„Testvériség:
Nincs szebb szó a világon.
Én minden széllel szemben hinni vágyom:
Ez az egy álom nem csalóka álom.
Rendtárs, polgártárs, elvtárs, honfitárs:
Eltűnnek egyszer mind e szólamok
És elvesznek a mélyben,
Parttalan semmiségben.
S egy szó zeng majd csak a világ fölött
Örök Üdvözlégyképpen:
Testvér, testvérem.-”
Ady Endre „csúf” karácsonynak nevezte 1883 év végi ünnepét. Ugyanezt a jelzőt lehetne ráakasztani erre az adventre, ami – reméltük – mégis egy bizakodó, újra talpra állító karácsonyhoz vezet el. A nagy adventi megmérettetésben mi nem azokra figyeltünk, sem jobbra, sem balra, akiknek istenfiúsága nem jelent egyben testvériséget is. A politikai, társadalmi élet minden rétege „megharcolta” a maga meggyőződését, ide- vagy odaállását. Számunkra jobbról is, balról is fájdalmat okozott, sokáig gyógyuló sebeket ejtett. Reménykedésünkben azokra figyeltünk, akiknek a Biblia tanítása zsinórmérték, a krisztusi életforma követendő eszmény, akik keresztény-keresztyén mivoltukban hallgatnak lelki vezetőiknek tanácsára a saját lelkiismeretük és szabad akaratuk szavai mellett. A Szentírás egyik gyöngyszeme: „Minden időben szeret, aki igaz barát és testvérül születik a nyomorúság idejére” – olvashatjuk a Példabeszédek könyve 17. részének 17. verséből. Az Anyaországban, nem hivatalos adatok szerint, 5,5 millió katolikus, 2,5 millió református, több mint félmillió evangélikus (közelebb az 1 millióhoz) és sok tízezer kisebb felekezethez tartozó keresztény-keresztyén él. Ha egy debreceni zsidó rabbi azt mondja, hogy ha a testvér kopogtat az ajtón, azt be kell engedni, akkor felszakad belőlünk is a kérdés, hol voltak keresztény-keresztyén testvéreink 2004 „csúf” adventje második vasárnapján?!? Aki igaz testvérnek születik, annak duruzsolhatnak a fülébe jobbról is, balról is, mert annak ismernie kell akár a sömá izráelből, akár a Krisztus által megújított törvényből a feltétlen parancsolatot: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! A határon kívül rekedt testvéreink újra (és már hányszor!) meg kellett érjék, hogy „nem vala helyük” a Nemzet Családjában. Végül keserves lett véreim karácsonya, több lett a könny, mint az öröm, de – tudom magunkról – a megpróbált hit az erős, és ezzel a hittel ünnepeltek egy jézusközpontú karácsonyt egy ajándékdömpinges karácsony helyett. Furcsa azt is hallani, hogy határainkon kívüli testvéreinknek nem jutott egy állampolgársági igazolvány, ami a legriasztóbb számítások szerint sem került volna 600 milliárdba, de az Anyaország „rendtársai, polgártársai, elvtársai, honfitársai” (Reményik Sándort idézve) csak erre az egy ünnepre 750 milliárdot költöttek el! Hiszem, mert tudom, hogy az elszakított keresztény-keresztyén testvéreink hasonló helyzetben nem hasonlóan cselekedtek volna. Ezért karácsonyuk sokkal békességesebb volt, és imádságos szívvel az írásom elején idézett Reményik-sorokat küldték az Ég felé, és odatették a betlehemi kisded jászola mellé Mécs László papköltő gyönyörű sorait is: „Jézuska, Isten báránykája, a csillagokba nőj csodának! Csinálj, csinálj csodát nekünk: az égről dobd le a kicifrált sok csalfa fényű csillagot! Csillag legyen kéklő szemecskéd, szíved szórjon ránk illatot, s az angyalajakról ellesett dal legyen testvéri énekünk!” Hogy a hazai karácsonyunk milyen lett, azt nehéz szavakban leírni. Nekem nehéz, nagyon nehéz volt a testvérségről, testvériségről, együvé tartozásról beszélni, bár soha nem azok a keresztény-keresztyén értékek tagadói, akik imádkozni járnak templomainkba. Ha javára lehetnék kirekesztett testvéreimnek ezzel, szívesen lemondanék a 8 év után megkapott állampolgárságomról, osztozva véreim sorsában. Adysan szólva, „beteg a világ, nagy beteg”, „elvesztette magát az ember”, de karácsonyi hittel reménykedünk a krisztusi egymásra találásban, feltétel nélküli testvériségben.
Minden esztendőben, amikor erdélyi körútra visszük alföldi testvéreinket, az a jelszavunk, hogy megyünk hitet és magyarságot tanulni. Hazánkfiai, megyénkbeli, városunkbeli testvéreim! Minden fájdalom ellenére kérem a Mindenhatót, hogy adjon mindenki számára áldott, sikeres, boldog új évet. Unitárius keresztényekként mi úgy érezzük, hogy minden ember testvérünk, és nem félünk ennek az isteni szónak a tartalmát is megélni mindennapjainkban. 15 évi szolgálatunk alatt megtanultuk, hogy nincs itt e hazában, sem településünkön jobboldal, baloldal, csak emberek vannak, erényeikkel, gyarlóságaikkal, akik még nem találták meg keresésükben az igazi testvériség útját. Egyszer talán, ha sokszor „elmennek mind Betlehemig”, ahogy a karácsonyi történet is hív, elmennek Segesvárig, Szabadkáig, a Latorca partjához, Rimaszombatig, és látnak sok olyan kettévágott székely kaput, mint északi testvéreinknél, megérzik igazságát a már idézett bibliai versnek, miszerint mindig kell szeressen annak, aki igaz barát és testvérül születik a nyomorúság idejére. Akkor nem lesz többé ilyen „csúf” adventünk, és a karácsonyok is szeretetteljesebbek lesznek.
- Karácsonyán Balázsi László