Az Egri csillagok gyermekkorunktól elkísér irodalomszeretõ, a Szép Szót szomjazó utunkon Gárdonyi Géza sok más ismert vagy kevésbé ismert írásával együtt. Nem véletlenül fogalmaz egyik méltatója így: „Gárdonyi Géza – Jókai és Mikszáth nyomán – a történelmi-nemzeti irodalom eszménye mellett élete végéig kitartott… benne a 19. század legjobb hagyományai élnek tovább”. A méltató mellett mi is hozzátehetjük, hogy sajnos „egyre halványuló fénnyel”. De ez nem a csodálatos, gerincet tartó és erõsítõ, szépérzékünket nemesítõ Gárdonyi- életmûnek a „bûne”. Heripotteres és gyûrûkurás idomító világunkban meglesz a böjtje az elnemzetlenítõ, szépérzéket elcsökevényesítõ ránk „uszuló” eszméknek. Mentsük, ami menthetõ alapon sok magyarnak kezébe kellene venni nagyjaink írásait. Gárdonyi Géza egyik, eléggé ismeretlen (nemigen találtam lexikoni bejegyzésekben sem!) regénye került kezembe a békéscsabai antikváriumban. Szép kivitelezésû sorozat egyik darabja, irtózatosan össze-vissza firkálva. De amikor rábukkantam benne Gárdonyi Géza „unitáriusságára”, semmi sem tudott visszatartani a megvásárlásától. Tudni kell, hogy Gárdonyi Géza „papíron római katolikus” volt, ahogy mondatja a BIBI (ez a könyv címe!) egyik szereplõjével. De boldogtalan, önemésztõ házasságát nem bontotta fel a katolikus egyház, és ezért nem viseltetett valami nagy rokonszenvvel a „világegyház” iránt. Egyértelmûen nem bosszúvágyból táplálkozó felfogása unitárius gondolatokat fogalmaztat meg vele. Egyáltalán nem volt „antiklerikális” a szó marxista értelmében, vallásosságáról nagyon sok gondolatából meggyõzõdhet az olvasó. A BIBI papjának szájába ilyen vallomás-katekizmust ad: „Én dolgozom, alázatosan. A szegénység közelebb hozott híveimhez. Nem kell nekem zsíros stallum, se négylovas hintó. Krisztus is gyalogosan járt. Õ is mindig az emberek között volt, kik szenvedtek. Induljon meg a világosság: vigye az egyház a népbe. Küzdjön az ezeréves elhanyagolt szegényekért, munkásokért, támogassa a tudományt, irtsa az elpenészesedett elveket.
Legyen az egyház a fény, és a pap ennek a fénynek az irányzója. (Hogy meg kellene ezt szívlelni a 3. évezred papjainak, egyházi vezetõinek is! – B. L.) Íme az „unitárius” katekizmus: „Ki vagy? – Ember vagyok. – Mi az ember? – Az ember állati testbe foglalt élõ lélek. Istennek legértelmesebb teremtése. – Mi az Isten? – A világ teremtõje. – Mit tudsz róla? – Csak annyit, hogy szemünkkel nem láthatjuk, s hogy ereje és értelme felfoghatatlan, õ a legjobb, legbölcsebb. – Ha az ember nem láthatja õt, hogyan tudjuk, hogy van? – Látjuk az alkotásait. – Mik az õ alkotásai? – A csillagok és minden élet. – Mik a csillagok? – Olyanféle földek, mint amilyenen mink is élünk. – E szerint a mi földünk is csillag? – Az. – Nem keletkezhettek a csillagok és az életek maguktól is? – Nem, mert magától nem szerkesztõdik semmi szerkesztmény. A semminek se ereje, se értelme nincsen, a világ pedig erőnek és értelemnek alkotása. – Hogyan van, hogy az Isten nekünk nem mutatkozik? – Nem tudhatjuk. Úgy él, ahogy akar, és úgy gondolkozik, hogy mink azt nem érhetjük. – Hát még nem láttad lefestve? – Láttam. De azt is tudom, hogy a festõ nem Istenrõl festette, hanem csak a maga gyarló emberi képzelõdésébõl. – Miért mondod, hogy õ a legjobb? – Mert minden jót tõle és általa kapunk; életünk célja is úgy látszik az, hogy jók tudjunk lenni, s mindig jobbak legyünk… A földön sok a rossz, sok a szenvedés. Hogyan férhet ez össze Isten jóságával? – Ami nekünk rossznak látszik, az is jó, csakhogy azonnal megérteni nem bírjuk. – Miért mondod, hogy az Isten a legbölcsebb? – Minden munkája azt mutatja. „A rosszról így fogalmaz:” …az emberi művelõdés évrõl-évre jobban látja a természetben levõ rendet és célszerûséget; mindig kevesebb az, amit rossznak tartunk, így hát arról, ami még hátra van, lehetetlen azt gondolnunk, hogy az Isten munkájának tökéletlensége, inkább azt kell gondolnunk, hogy a mi értelmünk gyönge a felfogásra. – Miért teremtett minket az Isten? –Nem tudjuk. – Mégis mit gondolunk? – Azt, hogy nem ok nélkül. Bízunk jóságában és bölcsességében, s reméljük, hogy egykor megérthetjük: A BIBI Indiát is megjárt Szõcs Péter szájába adott gondolatokból megértjük a fenti „unitárius katekizmust”: – Hát tulajdonképpen melyik religióhoz tartozik? – Azt magam is szeretném tudni. – Szeretné tudni? – Bizony szeretném. Papíroson római katolikus vagyok. Elgondolkozva nézett a földre. Aztán fölemelte a fejét: – Jobban megmondhatnám, hogy mi vallású nem vagyok.
Nem vagyok luteránus, se kálvinista, mert ez vallás is voltaképpen csak az, ami a római katolikus, csakhogy Luther és Kálvin kiszedte a tollát a pávának. Ha páva, legyen tollas. – Igaz. –Zsidó se vagyok. Mert azt, hogy Jézus egy magas világból közénk szállott lélek volt, lehetetlen megtagadnom. Talán leginkább unitárius vagyok. Van Isten! – ez a fõ. –Hát akkor, mért nem tetszik határozottan mondani, hogy unitárius? – Mert nem ismerem a dogmakönyvüket. Sose adták ki… Elmélázva tûnõdött maga elé mintha a hosszan elfutó padlódeszka fehér lapjáról olvasná válaszát: – A vallásoknak az a hibájuk, hogy határoltak: a dogmák lélektelkek. Körül van kerítve minden telek. Az én vallásom azonban határtalan, és így senkit se háborgatok vele. Mert minden vallásból kivettem, ami az értelemnek és szívemnek megfelel… A keresztény vallás papja csak egy templomi hivatalnok. Isten szentelt bojtárja… A keresztény vallás temploma csak épület, a benne lévõ szentképek, szobrok, sõt még a hiszekegy se a keresztény vallás. HANEM A SZÍVEMBEN LAKÓ KRISZTUS!
Balázsi László