(József Attila születésének l00. évfordulójára)
Ahogy beszámoltunk lapunkban más helyen, a füzesgyarmati unitárius Egyházközség és a Hegyesi János Városi Könyvtár „Ismerjük meg önmagunkat és egymást – Írók és költõk társaságában, másként” címmel egy sorozatot indított nem
ismert, vagy alig ismert és félreismertetett értékeink bemutatására. Nagy vállalkozás, mert nem hívunk
drága mûvészeket (nem lenne mibõl!), hanem saját magunkat mutatjuk meg, hagy látva lássanak. Az esztendõ adta a kezdést, mert az
UNESCO József Attila-évnek nyilvánította 2005-öt. Évek óta pedig a József Attila születésnapja a Költészet Napja kis hazánkban. Amikor az emlékezés anyagát állítottam össze, nagy gondban voltam, mert nekünk egy olyan költõt tanítottak, aki egyebet sem csinált, csak „osztályharcolt”, addig, amíg eljutott az öngyilkosságig Balatonszárszón.
Évek óta olvasom verseit, és mind jobban meggyõzõdtem errõl, a költõ zsenialitásához méltatlan beállításról. Döbbenettel láttam egyik
TV-adásban, hogy még szülõháza falán ott díszeleg az a tábla, amely a „proletáriátus” nagy költõjének szülõhelyére emlékeztet. (Nem csodálkozom e kis hazában, ahol a települések tele vannak Lenin utcákkal, ahol egyik patinás egyetemünk aulájában
Marx szobra úgy várja az érkezõt, mint Krisztus-feszület a katolikus hívõt! (Elolvastam legalább tucatnyi ítész-mûvet, de azok még távolabb vittek az igazi József Attilától. Találkoztam Szörényi László megdöbbentõ írásával is aki arról értekezett,
hogy minden, úgynevezett „akadémiai összes” hamis, mert tízesével hagyták ki belõlük a nagy horderejû verseket, vagy kipontozták a prózákat, legyen szó Babitsról, Kosztolányiról, József Attiláról vagy bárkirõl, mert a marxista szemlélet
amit nem fogadott be, azt a szerzõ meg se írta. József Attilával kapcsolatban is elõfordult, hogy a köteteiben
nem szerepelt például a „Nem! Nem! Soha!” és más hasonló tartalmú verse. Egyszer véletlenül belekerült az 50-es évek elején, de az egészet azonnal bevonták, eltüntették, lenyelték. Medvigy Endre irodalomtörténésznek köszönhetõen lassan nagyjaink úgy állnak meg elõttünk, ahogy éltek, alkottak, és nem elferdítve meghamisítva. (Lásd Medvigy Endre: A magyarokhoz címû
gyûjteményét.) Nagyon meg akartam találni azt a tragikus sorsú költõt aki harminchat fokos lázban égett el fiatalon, fájdalmasan, aki valójában jó kedélyû ember volt, akit a fájdalom zsenijének, az értelem vértanújának látták sokan addig, amíg József
Jolán meg nem írta a leghazugabb könyvek egyikét, A város peremén-t. Elhagytam hát azt a kéttucatnyi verset, amit a „proletárköltõ” írt, és amit, ha tovább élt volna, bizonyára megtagadott volna, mint ahogy megtagadta azokat, akik kitagadták
a mozgalomból, mert szerette fajtáját és féltek zsenialitásától, és elmerültem a hovatartozásról, a hazáról, a családról, vallásról és más témákról született verseiben, még a filozofikusokban is! Nem érdekel az sem, hogy orvosok, pszichoanalitikusok hány kötetre valót írtak össze betegségérõl, ami végül is tragédiába kergette. A mû a fontos, a szép szó, a megtermékenyítõ gondolat. Egyik verscímét parafrazálva kiáltok fel én is: Íme, hát megleltem a Költõ József Attilát! Álljon itt tematikai csoportosítás nélkül néhány
szép gondolata, amelyek többször kellene elhangozzanak:
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / hogy melegednének az emberek.” Vagy kiegészítve a címsort: „Dolgozni csak pontosan szépen,
/ ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes.” „Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplõ ruhákat, gondosan õrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.” „Az égbolt fejünk fölül / elvitorlázott a pénztárcákba.” „A semmi ágán ül szívem / kis teste
hangtalan vacog, / köréje gyûlnek szelíden, / s nézik, nézik a csillagok.” „Éltem és ebbe más is belehalt már.” „Még nem nagy az ember, / De képzeli, hát szertelen! / Kísérje két szülõje szemmel: / a szellem és a szerelem.” „S mégis, magyarnak számkivetve,
/ lelkem sikoltva megriad / édes Hazám, fogadj szívedbe, / hadd legyek hûséges fiad!” „…adj emberséget az emberiségnek, / adj magyarságot a magyarnak!” „Retteg a szegénytõl a gazdag, / s a gazdagtól fél a szegény, / Fortélyos félelem igazgat
/ minket, s nem csalóka remény.” „…rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk: és nem is kevés!”
„Amit szívedbe rejtesz, / szemednek tárd ki azt, / amit szemeddel sejtesz, / szíveddel várd ki azt.” „Minden mosolyod, mozdulatod, szavad / õrzöm, mint hulló tárgyakat a föld, / Elmémbe, mint a fémbe a savak, / ösztöneimmel belemartalak.”
„Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám.” Csillagok gyúlnak és lehullnak, / de te megálltál szememben.” „Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén / nagyon meg tudtam szeretni veled.” „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, /
jó szóval oktasd, / játszani is engedd / szép, komoly fiadat!” „Szeretlek, mint anyját a gyermek, / mint mélyüket a hallgatag vermek. / Szeretlek, mint a fényt a termek, / mint lángot a lélek, / test a nyugalmat! / Szeretlek, mint élni szeretnek / halandók,
amíg meg nem halnak.” „Isten-járás van, csöndesek legyünk. / Valaki bús dalokat dalol, / tudom kicsoda: õ az, énekel, / csak énekelget bennünk valahol. /…Az Úristen minket nagyon szeret, / minket mindennap látogat, / nehéz, kegyetlen nehéz a lába, / s egy-két magyar szív néha megszakad.” „Most már tudom õt mindenképpen, / minden dolgában tetten értem, / S tudom is, mért szeret engem,
/ tetten értem az én szívemben.” „Megáll Isten, megáll a világ, / gyönyörrel bámul ily csudát, / hogy vasököllel, ha akar, / szabad s egész lesz amagyar.”.„ Nem lész kisebb Hazánk, egy arasszal sem, / Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen, /Magyar
rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: / Nem engedjük soha! soha! Árpád honát!” Aki így talál rá a l00 éves József Attilára, annak
más lesz ezután április ll-e, a Költészet Napja. A szennyet, hordalékot sodró vizek lefutnak és a kõ, az érték megmarad, s lesz mibõl építkezni, Kõmûves Kelemenekként új Dévavárakat. Ehhez adjon az emlékezés erõt!
(Részlet egy hosszabb felolvasásból)
Balázsi László