Az utóbbi másfél században nem csak történelmi feltáró munkákban örökítették meg Dávid Ferenc alakját. Szobrok, festmények, rajzok, irodalmi alkotások, színdarabok, drámák, próza és vers egyaránt született az idők folyamán. Hivatásos művészek, szobrászok, festők, tollforgatók és amatőrök igyekeztek a bennük kialakult radikális reformátor képét átadni nemzedékeiknek. Egyszer talán megszületik egy gyűjteményes munka, amely bemutatja ezeket az alkotásokat. Régebbi és újabb könyveket, kiadványokat, naptárakat forgatva és olvasgatva, két verssel találnám méltónak emlékezni ezen az őszi évfordulón reformátorunkra.
Mindkét szerző mestere volt a szép szavaknak és fennkölt gondolatok tolmácsolásának. 1956 után mindketten megfizették az árát egyház- és népszeretetüknek, szabad gondolkozásuknak.
Dr. Gellérd Imre a múlt század legnagyobb magyar unitárius teológusaként-lelkészeként és Nyitrainé Deák Berta a múlt század neves lelkésznőjeként írta gondolatébresztő verseit.
Ez utóbbi Bogáti Fazekas Miklós, a legnagyobb magyar unitárius zsoltárköltő emlékét idézve visz el Dávid Ferenc feltételezett sírjához, az előbbi a radikális reformátor által felemelt zászlót lobogtatja tovább a „semper reformanda” szellemében, erdélyi elkötelezettséggel.
KILOMÉTERKÖVEK A MAROS MENTÉN
Nyitrainé Deák Berta
/ Bogáti Fazekas Miklós emlékének /
Bolyongtam egyszer a Maros hosszában, Te írtad, hogy egy mérföldkő jelezte
Az országúton Déva-vára mellett, Csupán a helyét beroskadt sírjának,
Mert megérinté lelkemet a múltból Hogy ne ismerje föl senki a helyet,
Egy régi emlék – és kutatnom kellett. Hol hívei egy könnyet elsírnának.
Kilométerkövek az úton végig, Te írtad, hogy itt van a Maros-parton,
Megvillantak az izzó napsugárban; A Déva-vári római-út mellett;
A júliusi fojtó csend megülte, Ó, jó Bogáti Fazekas Miklósunk,
Még a cellát is, odafönt a várban. Mért is írtad oly híven a helyet,
Pedig úgy kellett volna a kérdésemre A szenvedés-gyötörte drága Holtat
A felelet, hogy melyik alá tették, Börtönőrei, hogy hová temették…
Vagy merre lett el a mérföldkő innen, Mért is írtad le, hű védelmezője –
Amely jelezte, hogy hová temették. A korcs unokák, hogyha elfeledték?
Ó, jó Bogáti Fazekas Miklósunk, Mégis köszönjük, hogy ennyit megírtál,
Te írtad egyszer, hogy kiszálltál Nála Tiszta szívünkből, te drága Zsoltáros,
S menekülés közben meglátogattad Mert íme, hogyha mérföldkövet látunk,
A sírban fekvőt, mint hű tanítványa. Szemünk előtt csak dicső lelke szálldos.
S emlékjelként, mi késő követői,
A Maros partján hogyha erre járunk,
Bár nem tudjuk, hogy melyik alatt nyugszik,
Minden kilométerkövet megáldunk.
R E F O R M Á L Ó D J !
Gellérd Imre
Európa földjén sötétség honolt.
Meddőn sírt a szellem s trónt ült a vakság.
Új formák után kiáltott minden fény,
Mit véka alá rejtett önhitt emberi makacsság.
Ó, te balga kor! Azt hitted
Erősebb a véka, mint a gyertya fénye?-
Azt hitted, örök a gát, mit duzzadó erőknek
Útjába vert kevesek ósdi, beteg önkénye?
Azt hitted, hogy tüzes isteni hajnalok útját
Elvekkel, láncokkal végképp elállhatod?-
Hogy fakadjon rügy, hogy nőjjön a szellem,
Koholt terveiddel, azt hitted, meggátolhatod?
Nem, ó, balga kor! Tévedtél végzetesen!
A megújulás istenszabta törvény.
Nem megállás, nem véka, nem lánc, nem meddő elv,
Nem gát, hanem csobogó, szakadó szent élettörvény.
Hajnal, mely felfakad, legyen ezeréves bár az éj,
Vulkán, mely kitör, tömje bár kráterét erőszak,
Parancs vagy barbár hatalmi kéj.
…Valahol duzzadt gátak felett megjelenik egyszer az Úr
S prófétákat harsonáz össze magának,
Kik Isten áldott eszközeiként
Erős hitvállukat nekivetik-feszítik a gátnak.
S recsegni, ropogni kezd a gát –
Sodoma tüze mar belé a múltba.
Vártemplomok kapuin tételes nagy álmok
Feszülnek s új hajnalt énekelnek merészen, zúgva:
Reformálódj! Isten parancsa örök törvényként
Küldetett egykor Wittenbergbe, Wormsba;
Reformálódj! – Ne gát, lendítő erő légy
Örök javító szándék jó és balsorsban.
Reformálódj! Benned is szakadjon naponta meg
A jóság, az igazság s a szeretet élő vize
S tételes jézusi vágyak szent proklamációját
Szegezd ki életed templomkapujára!
Ez a vers az 1957-es naptárban jelent meg, ami arra enged következtetni, hogy legkésőbb
1956 őszén születhetett. Üzenete is erről árulkodik. A lelkésznő verse az 1959-es naptár
tartalmát gazdagítja. Mindkét hitvalló már járja kálváriás útját.
( közli: b.l. )