Kategóriák
Egyéb kategória

„50 év jóban és rosszban”

Különös nap május első szombatja hat év óta Füzesgyarmat város életében. (Idén a második szombat, május 8-a az európai uniós csatlakozás miatt!)

A Nők Egyesülete Ványi Margit lelkiismeretes irányításával és kezdeményezésével 6 évvel ezelőtt elindította a fentnevezett emlékezéssorozatot. Volt, amikor a televízió is – közbenjárásunkra – közvetített erről a szép eseményről. Ebben az esztendőben három házaspár állt az emlékezés ünnepi központjában. Molnár Mátyás és Pásztor Emma, Tóth Lajos és Kovács Marianna, valamint Gyáni Endre és Nagy Margit 50 esztendővel ezelőtt indultak el közös útjukon. Számunkra különösen nagy büszkeség, hogy a harmadik házaspár éppen az, amelyiknek asszonya a mi „könyves Margitkánk”, akiről az elmúlt év végén bővebben cikkeztünk, hiszen az unitárius gyülekezet legkiválóbb gondnoka azóta, amióta „feltámadt” a füzesgyarmati egyházközség, 1990 óta.

A megható és felemelő ünnepségen köszöntötte a jubilálókat a Nőszövetség, az országgyűlési képviselőnk, Vígh Ilona, a városunk polgármestere Várkonyi Imre és sokan mások, szép műsorral köszöntötték őket a különböző csoportok és szervezetek. Margitkánk óhajának megfelelően a házassági megáldás és eskü megújítását jelen sorok írója, Balázsi László lelkész-püspökhelyettes és neje Balázsi Mária énekvezér végezte. (Akik egy gyönyörű nótacsokor összeállítással is kedveskedtek az ünnepelteknek, egy-egy virágcsokrot adtak át nekik, és a PRO

URBE díjjal a tavaly őszön kitüntetett gondnokasszonynak egy értékes Szitás Erzsébet (a falu-város híres festőnője!) Kodály-képet nyújtottak át emlékül. E helyen is, áldva az ünnepség többi résztvevőjét, kívánunk a mi Margitkánknak és férjének, Endre bátyánknak (akihez szoros barátság fűz) erőt, egészséget, Isten szerető gondviselő áldását, hogy még sokáig közöttünk maradhassanak, és a majdnem teljes egészében unitárius család mindig nagyon büszke lehessen a hitvalló, keresztény magyarságukban megmaradó nagyszerű elődökre, az unitárius nagymamára, dédmamára és református nagypapára és dédpapára!

Úgy legyen!

/2004. 05. 08./

B. L.

Kategóriák
Egyéb kategória

Ökumenikus keresztállítás a Kossuth téren

Testvéreim, keresztény atyámfiai!

Elmondandóm bibliai alapvetése az Ószövetségből: „Minden időben szeret, aki igaz testvérül születik.”

Az Újszövetségből a karácsonyi történetből: „Nem vala helyök a vendégfogadó háznál.  Menjünk el mind Betlehemig.”

Testvéreim!

Itt vagy 500 méternyire van innen a Magyarországi Unitárius Egyház püspöksége. Vagyunk itt is, mi itt lélegzünk, de a levegőt, – ezt mindenki tudja, aki egy kicsit a történelmünket ismeri – a levegőt onnan kapjuk, a gyönyörűséges, szép Erdélyből.

Különös karácsony következik különös adventi úttal, ahogy Wass Albert írja: „Megméretik az embernek fia. És lehet, hogy oly sokan híjával fognak találtatni ebben a hazában.” Túrmezei Erzsébet olyan gyönyörűen írja le egyik versében, amikor elindul a hóesésben a betlehemi úton, hogy megérkezzen karácsonyhoz. Egyedül indul el és rádöbben ennek minden veszélyére. Felteszi a kérdést: miért menjen egyedül? Hívogat másokat is, mert a betlehemi Jézus jászolbölcsőjénél mindenkinek helye van, helye kell, hogy legyen. Jöjjön bár keletről, délről, északról vagy nyugatról, és azt nem szabhatják meg alantas szándékok, hogy ki jöjjön, ki jöhet és ki nem.

A 30-as évek kolozsvári utcáján sétálgat a nagy szavalóval, György Dénessel Dsida Jenő, a zsidó gyökerű, kemény katolikussá lett csodálatos költő, és a szavalóművész kérdésére, hogy: „Te még nem írtál egy csodálatos verset a magyarságodról”, Dsida Jenő hazatérte után nekifogott, és megírta híres Psalmus Hungaricus-át. Annyira illik ebben a különös adventben, ebben a különös karácsonyi várásban ennek a hosszú versnek néhány gondolata:

„Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! –
– dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! -:
          Mérges kígyó legyen eledelünk,
          ha téged elfeledünk,
          ó, Jeruzsálem!
          Nyelvünkön izzó vasszeget
          verjenek át,
          mikor nem téged emleget,
          ó, Jeruzsálem!
          Rothadjon el lábunk-kezünk,
          mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
          ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!”

Nekünk Jeruzsálemünk ez a haza itt a Kárpát-medencében.

A karácsonyi történetben két csodálatos szimbólum van: a betlehemi csillag és majd Jézus élete végén a golgotai kereszt. Mindkettő számunkra is szimbólum, bár a kereszténység szabadelvű szárnyaként vagyunk számontartva, néha, mert (miért ne lennénk magyarok) el se fogadnak minket keresztényeknek. De számunkra is a betlehemi csillag mutatja az utat a nehézségben, gyötrelemben, kínokban a jászolbölcső felé. Ezt a csillagot már el akarták orozni. De olyan szépen kéri Mécs László egyik versében a megszületendő kisgyermeket, Jézust:

„Jézuska, Isten báránykája! csinálj csodát nekünk:
az égből dobd le a kicifrált sok csalfa fényű csillagot!
Csillag legyen kéklő szemecskéd, szíved szórjon ránk illatot
s az angyalajkról ellesett dal legyen testvéri énekünk!”

Ezen az adventi úton mi testvéri éneket kell megtanuljunk, mert mondottam: különös karácsony jön. Magyaroknak, minden magyaroknak megváltó karácsonya, vagy újabb kereszt, amire egymást fogják feszíteni, fogjuk feszíteni az örökös tagadással, az örökös „nem”-mel.

A határon kívül szakadtak – tudom, székely vagyok, szeretteim ott élnek a Hargita alatt – úgy érzik, úgy érzi mindenki magát keservünkben, hogy a lantot fel kell akasztani újra a fára és Babilon sötét vizeinél szomorú nótákat kell dalolgassunk, hogy megtartson, hogy elvezessen majd Jézus bölcsőjéhez.

Fogjátok meg kezeinket, ti anyaországiak, akiknek a szeretet nem pénz, akiknek a szeretet a krisztusi szeretet, a soha el nem fogyó isteni szeretet, hogy ne legyen holdbéli táj ez az anyaország, annak szíve, azoknak szíve, akik túlfelől állanak.

            Árva magyarnak születtem,

            árva az én hazám,

            de az Isten, a nagy Isten

            gondot visel reám.

            Elvesztettem apám, anyám,

            hazám sincs már nékem,

            sorsüldözött székely vagyok,

            csak ez az egy vétkem.

            A világot járom-kelem,

            nyugtom nem találom,

            míg a hazám, magyar hazám

            szabadon nem látom.

            Hívogat a Duna, Tisza,

            hívogat a Kárpát,

            de szeretném megcsókolni

            Árpád apánk sírját.”

Ámen.

/2004. 12. 03./

B. L.

Magyarok mindenütt a végeken,
E csikorgó, vad téli éjeken,

Kiknek nincs takarótok, vértetek:
A csillagokra gyakran nézzetek!

…Mert íme, nincs már, ami összeköt

Egymással minket, csak a csillagok.
Fényök, mint Etelközben, úgy ragyog

Egy csillagra nézünk mi mind, merőn,
Keleten, délen, völgyben, bérctetőn.

És érezze, ki rokonához vágyik:
Ezer mérföldről azt nézi a másik.

Nagy magyar télben picike tüzek,
A lángotokban bízom,
Legyen bár messze pusztán rőzseláng,
Bár bolygófény a síron,
Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok:
Boldog vagyok, ha magyar lángot látok.

Nagy magyar télben picike tüzek,
Szikrák, mécsek, lidércek,
Mutassatok bár csontváz halmokat,
Vagy rejtett aranyércet,
Csak égjetek, csak melegítsetek ma,
Soh’se volt ily szükség a lángotokra!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Jaj, be szétszórva égtek,
Királyhágón, Kárpáton, mindenütt!
De mondok egyet néktek,
Szelíd fények és szilaj vándorlángok:
Mit gondoltok: ha összefogóznátok!

Nagy magyar télben picike tüzek,
Soh’se volt olyan máglya,
Mintha most ez a sok-sok titkos láng
Összefogna egy láncba……!
Az égig, a csillagos égig érne,
És minden gonoszság benne égne!

Kategóriák
Egyéb kategória

Helló Világ!

Üdvözlet a WordPress-ben! Ez az első bejegyzés, amelyet lehet akár módosítani, akár törölni, aztán kezdődhet az írás, a tartalommal történő feltöltés.