39/. Visan

Kedves Lelkésztársak !

Marosvásárhelyi értekezletünk hangzott el,hogy a kutatócsoport VISAN néven R,tehát formailag besúgó dossziét társít nevemhez. Ha valaki visszaemlékszik, ez már tavalyi marosvásárhelyi értekezletünk előtt birtokomban volt, akkor mondtam a olénum előtt, mert valaki rákérdezett,mit tapasztaltam Bukarestben,hogy én vagyok VISAN,ha valaki ilyen névre bukkan dossziéjában,forduljon hozzám tisztázás végett. Én a tavaly tudtam meg,hogy VISAN is vagyok, a dosszié kézhezvétele után, úgy érzem el kell mondanom nektek,hogy lettem az.

A katonaságnál több társammal együtt a katonai hírszerzéshez hivattak és megpróbáltak beszervezni. Ellent tudtam állni, de egy fenyegetés megmaradt emlékezetemben, hagyd el majd Kolozsváron megfogjuk a …… Most kollegináink is vannak, ők is tudják,mi a férfiember legérzékenyebb pontja. Nem gondoltam,hogy erre még abban az évben sor kerül.
1977 novemberében, a Dávid Ferenc ünnepély után,Kovács Gyula titkár óráról hivatott ki s odasúgta: “Ne ijedjen meg Ferike,egy úriember keresi”.
Ungvári József volt,aki felkísért az üres bentlakásba,odavitt a polcom elé,levetette velem a verses füzetem s visszkísérve a teológiára a könyvtár előszobájában, ahol szintén senki sem járt,odatett,hogy értelmezzem az általa megjelölt verseket. Akkor írtam,addig,amíg már a kezem se éreztem,azokat a műkritikákat,amelyeket olvashattatok,s amelyeket Péterfi Sanyi mai is irigyel, mert a romántudás csúcsának tartja teljesítményemet.
Utána egy konspirációs lakásban próbált meggyőzni arról, hogy információra van szüksége. Tőlem. Hogyan ? Burkolt fenyegetéssel,előnyök igérgetésével (pénz, közlési lehetőség az Utunknál, ahol úgymond, van egy embere – akkor nagyon kiváncsi voltam félelmemben is, hogy vajon ki az ). Tény: egy délután lediktálta azt a bizonyos nem tudom micsodát, nincs benne az iratokban,aláírtam,de nem tettem rá dátumot, adott két almát,amelyek a Malomárokban kötöttek ki s a Dunarea kocsmában lemostam a gyalázatot,mert tudtam, mit akartőlem,ha nem is mondta ki: a kollegáim besúgását. Államellenes dolgokról nem igen volt nekem tudomásom akkoriban.
Szörnyű érzés volt, az öngyilkosság gondolata is megkísértett, beszélni senkivel se mertem,elhatároztam ott hagyom a teológiát. Legációválasztáskor kihagytak s ekkor jött a fordulópont. Egy délutáni órában Erdő János a folyosó kanyarulatában ezt mondta ” Ferenc, menjen haza,pihenje ki magát,és jöjjön vissza”.
A Republica mozi előtt kellett volna este -kor újra találkoznom Ungvárival,nem mentem el. Szörnyű érzés: mikor jönnek utánam ? Szerencsére egy utcai találkozás alkalmával üzenni tudtam nem teológiai hallgató barátaimnak(ilyenek akkor nem is voltak) ,hogy a Brassaiba ne keressenek,hazamentem s egy otthoni barátomnak kipakoltam. Azzal vigasztalt,hasonló helyzetben van s egy másik osztélytérsunkat egy levél miatt úgy megverték,hogy járni se tud.
Visszamentem Kolozsvárra, egy évig egyedül nem mentem ki a bentlakásból,szerencsére egybeforrtunk évfolyamtársammal,Buzogány Sanyival.
Ungvárival soha többet nem találkoztam,se más belügyes tisztttel a négy év alatt,nem kerestek,de mindig élt bennem,hogy majd keresni fognak.

Erdő János Marosvásárhelyre helyezett Kolcsár Sanyi bácsi mellé. Nem hittem a lelkemnek:családba kerültem. Sanyi bácsi minden gondolatát,könyvét megosztotta velem,bizalmába fogadott. Baciu, a szekus bejárt az irodába Sanyi bácsihoz, ilyenkor a kinti irodában kellett ülnöm,amíg el nem megy. Amikor Sanyi bácsi becsúkta az ajtót s a szemével intett, tudtam se cigiért,se pisilni,sehova…amíg el nem megy.
Egyszer az utcán megállított s megkérdezte,hol beszélhet velem. Mondtam,az irodában vagy otthon,de szóljon előre, legyek ott. Soha se keresett meg se ő, se más.

Kolozsváron ismét,három év. Soha belügyes meg nem keresett,néha csodálkoztam is ezen,hiszen az ember hallott egyet s mást.Ugy éreztem,néha követnek,nem csalatkoztam.

Brassóban a beiktatóm másnapján telefonált a vallásügyi inspektor,keressem meg. Az irodájában egy belügyes tiszt fogadott,az egyhézközség megalakulása érdekelte.”cui i-a trebuit parohie in Brasov ? Távozáskor adott egy telefonszámot,hogy a külföldieket jelentsem,ha jönnek. Ezt feleségem hazatértemkor bedobra az égő kályhába,mi pedig délután lesétáltunk Sándor Gyula gondnok bácsihoz, s elmondtam,hol jártam délelőtt.

Kollegákról,másról soha nem kérdeztek, hála Istennek,protokoll jelentést akkor se írtam,amikor kellett volna soha, 1981-ben egyszer jártam külföldön Nagy Lacival,de akkor se diák,se pap nem voltam, nem kérték számon.

1989 szeptember első napjaiban egy éjszaka csengett a telefon s egy hang ennyit mondott:”va sfatuiesc ca doamna sa ocupe postul” . A feleségem magyartanárként Facaieni-be,Fetesti mellé helyezték. Nem tudom ki volt, de belügyes tiszt lehetett,mert a kihelyezések körül zűrök voltak, egy pesti újságba is bekerült a bankett-kép,ahol a szélén én is ott virítok – félrészegen,hiszen a végén fotoztak.

Ennyi: de iure besúgó vagyok, R-dossziém van,de facto nem érzem magam annak,nyugodtan nézek bárki szemébe.Nem vagyok áldozat,nem vagyok hős,inkább gyáva voltam s nem bölcs.
Sajnálnivaló ? Valóban tönkretették sok napomat,éjszakámat,ha engedek,erkölcsi hullának tartottam volna magam s valószínű kihulltam volna az egyházból s az életből.

De volt valami, s ez a fontos számunkra (az eddigiek a legkevésbé), ami megtartott. Olyan emberek szeretete és bizalma,mint Erdő János,Kolcsár Sándor, Bencző Dénes és még sokan mások. És a fiatalok Balázs Sanyi, Nagy Laci. Nem véletlenül vagyunk komák. Ha valaki el tudja képzelni,hogy ezeket az embereket és másokat, be tudtam volna súgni s azután a szemükbe nézni vagy asztaluknál enni, ágyukban aludni,akkor…ennyi.És a névsor korántsem teljes,sőt.

Az ember átalakult. A félelem elhagyta az embert,habár sohasem teljesen,és a bizalom se volt teljes soha az egyházi életben,hiszen tudtuk: valakinek információt kell szolgáltatnia.
És most vidámabbakat mesélek.Már kolozsvári segédlelkész voltam s néha egy-egy külföldi megkapta a térképen a Dávid Ferenc utcát s a lelkészi hivatalt. Szabó Dezső bácsival mikor az idegen szót hallottuk,úgy húztunk el mellette,mint a személyvonat. Beültünk egy bárba,Dezső bácsi fizetett s onnan szépen haza. Székely István harangozóra hárítottuk,hogy boldoguljon. Élelmes ember volt,tudta hol van a Hubertus. Elnézést a hívektől,ha éppen fizetni akartak s zárva volt a hivatal.Ez volt.Egy alkalommal nem tudtam kilógni,nem tudtam angolul se s Szabó Árpád professzor urat hívtam a lakásán,mert a központban se volt senki angolul tudó. Este felkísértem a Belvedederéhez, az ipse márvacsorázott,a borból is kortyolgatott. Tíz percig beszélt vele a Professzor Ur,leséltáltunk a szép kolozsvári estébe s megkérdezte: “Ferenc ír jelentést ?”Azt hiszem, nemleges válaszomra ő se írt, s egy csomó érdeklődést megspóroltunk. Mi lett volna azonban,ha lehallgatják az egyházközség telefonját vagy követik az illetőt, vagy éppen provokátor ?
Akkor nem gondoltam erre.
íegyszer Bukarestből is hazakövettek Segesvárig a vonaton. Sinaia.ig románul,onnan kezdve,bemutatkozás után magyarul. Azt akarták tudni,hogyan gondolkozom.Megdöbbent a tiszt, amikor mondtam,hogy első perctől tudtam,hogy szekus s remélem nem mondtam hülyeséget.Tanult az ember: őrízkedni, figyelni,nem bízni,nem beszélni feleslegesen.
A bátorság visszatér s vele együtt annak az érzése,hogy az egész egy játszma. A “mai scrieti poezii kérdésre ez volt a standard válasz “ma-ti lecuit”. Egyszer hortystának neveztek. Poate horticultor – futott ki kínomban a számon. Standard kérdés “Faci misto de mine ?”,de mielőtt feldühödött volna,olyan ártatlanul ecseteltem,hogy hortyról nem is hallottam,ellenben nagyon szeretem a gyümölcsfákat és agronómiára készültem(így lehetett halasztani egy évet a katonaságot),hogymegdícsért: Lasa,ma bozgorasule.Stiu eu ce stiu.Da-mi placi.”

Elteltek azok az évek, fiatalok voltunk kibírtuk.Mihhez kezdünk most magunkkal ?
Szerintem 1948-1989 között sőt már előtte, ahogy a dokumentumok sejtetik egyházunkat lefejezték:egy irányítás nélküli test volt, amely csak azért nem vérzett ki teljesen,mert az egyház kiousztítását történelmi léptékben sem engedi meg olyan könnyen a jó Isten. Mit tudott volna dönteni a zsinat,ha megfélemlített emerek,megzsaroltak szavaznak,javasolnak, s mit lehetett volna abból megvalósítani, az törvényes lehetőségek híjján, ha még azt se tartották be, ami állami engedmény volt – papíron ?
Nekem a “hívek egy részének hősi kitartása” kátébeli kifejezése kezdett nagyon sokat jelenteni,s hozzá is tenném, lelkészeink egy részének hősi kitartása mentette meg egyházunkat.
Bonyolult a helyzet: besúgó lelkészek végeztek nagyszerű lelkészi munkát. Mit kezdünk emlékezetükkel,hiszen ha meghaltak, védekezni se tudnak, s családjuk van,unokáik vannak.

Ugy érzem,rendszerezni kell a gondolataimat.
A kutató bizottságban felkérésre vettem részt,előtte átadtam a dossziémat. Természetesnek éreztem,hogy elutasítsanak.Nem tették,igyekeztem becsületes munkát végezni. Kiváncsiságból (irodalmi kiváncsiság) és azzal a titkolt szándékkal vállaltam el,hogy alkalomadtán majd temperálom ifjú lelkésztársaim hevét,ha forradalmian túlbuzog. Én mégiscsak éltem azokban az időkben. Nem volt rá szükség: éretten,higgadtan viszonyultak feladatukhoz.Az elején majdnem hánytunk, néhány diszkrét azistenit is volt bennem, a végén jóízűen nevettem néha az emberi hülyeségen.Ki kell menteni Bukarestből mindent,amit lehet,más anyagot is gyűjteni.

A számonkérő,átvilágító bizottságban semmi pénzért nem vennék részt. Nekem túl “szekus”,elegem volt belőle. Mindenképpen a legnagyobb megértéssel és segítságnyújtással kell felszínre hozni az igazságot, amely csak emberi igazság.

Örömmel mondom,hogy van egyházunkban három ember,aki,ha ideje van és vállalja ,sokat tahet a történészi bizottság jó működéséért: Molnár Lehel, Kovács Sanyi,Pál Jancsi.
o-5o év múlva meg kell írni egy újabb egyháztörténeti korszakot,amelyhez az előkészítő munkát nem szabad halogatni. Mindhárom munkacsoportba önkéntesek kellenek: ezt a munkát lélekkel kell végezni, szeretettel,barátsággal,az élő Isten színe előtt.

Egyházi következmények ? A múlt egy bombára ültetett minket: bűzbomba,mindent bemocskolhat s eltávolíthatja lelkészeitől és egyházunktól híveinket,ha felelőtlenek és szakszerűtlenek vagyunk.
Én nem bánom, fiat iustitia,pereat mundus, de maradjon meg kicsinyke eklézsiánkból valami.
A világiaknak joguk van az igazsághoz,pedig,becsületükre legyen mondva, ők is kivették a részüket a jó mellett, a rosszból is. Mégis a lelkészi átvilágítás egyik modja az volna,hogy zárt körben,egy pohár bor mellett kibeszéjük magunkat,az így vagy úgy érintettek s a fiatalok a végeredmény áldásaiból részesedjenek.Gyűlésen ? Hát ha Szén Sanyinak három perc nem elég,akkor annak, aki igazán hozzá akar szólni,személyes vallomásossággal akár, elég-e ?
Én elviselem Sándort, mert szeretem, de mintha meg akarta volna torpedózni az egészet,pedig hiszem, nem volt szándékában.

Balázsi Lacinak: én ezen az úton jártam, a tied más volt. Nem volt keserves az enyém,Laci,lehet, a véletlenen múlott. Én nem vagyok harcos természet,igaz az se vagyok már, aki annak idején tiszta lélekkel, eszmények szolgálatában ment a teológiára: ha volt bennem keserűség és félelem, ma már nincs. Én annak örvendek,hogy a lányom elhiszi nekem(mert a kérdést feltette,hogy ugye te nem),hogy nem,lényegileg nem. Remélem,ha az lettem volna amúgy istenigazában,akkorse tagadna meg.

Szilárd befelazott engem valami versbe,ha jól értettem.Szilárd,nem vagyok én se kőműves kelemenné,se főnikszmadár,első éven jujj-jujj-madár volt a nevem,néhányan ma is így szólítanak.

A napokban én is írtam egy verset,hadd zárjam ezzel,illetve mindjárást kettővel s utána foglalkozzunk komoly dolgokkal. Szeretettel ölellek Mindnyájatokat,Szász Ferenc.

őszi túra

meghalt
illetve csupán kirándult

némi lélekfoszlány
a céltáblák felhagyott rengetegében

ó, nyírfák
sóhajtod
s mielőtt kihűlne
letörlöd aranyló verítéked

jesszenyin, baszd me –

megint telezabáltad magad
térj meg
nagy dolgokra áll a barométer
ildomos
idődben
otthon lenned

svejk

az atya néha
cudarul kifakad rád
elhazátlanodsz

símulsz a tájba
sorfalba igazodva
s lelked felderül

örök civilek
röhögnek össze-vissza
frontvonalakban

elmúlt telekben
pipacsok ledérkednek
s szűz hóvirágok

a rangfokozat
potenciális vírtus
impotensekben

tábori lelkész
és örök tisztiszolga
így vall urának:

a hátsó sorban
mindig túlteng a bűzbáj
s a fingós jókedv

Üdv.

Brassó, 2oo9, november 17-én.

Szász Ferenc

Forrás: http://uninaplo.unitarius-halo.net/szaszferenc/

Posted in Átvilágítás | Leave a comment

Unitárius Ifjúsági műsor, 2011. február 13. – m1

 

Posted in Egyházközségi élet, Publikációk | Leave a comment